A tegnapi beszámolómat a kihívás napi akadálypályánál hagytam abba. Nos, ennek a napnak volt egy másik, nagyon izgalmas része, ami szerintem neked is tetszeni fog. Az osztálytársam és a másik osztályból egy tanuló jár lőtérre lőni. Persze csak vaktöltényeket használnak. Különleges alkalmakkor, mint amilyen a tegnapi is volt, behozhatják a fegyvereiket, és megmutathatják a többieknek. Ruhákat, fegyvereket, álarcokat, maszkokat, késeket, töltényeket és álcázó ruhát is gyűjtenek, természetesen olyat, ami már nincs használatban. Tanári felügyelet mellett vehettük szemügyre a különböző eszközöket. Még gránátjuk is volt. Mindent megmutattak. A helyes gránátvetést lépéssel, dobótechnikával. Fegyverek tárazását, töltését, kibiztosítását, állványra tételét – közben pedig elképzeltük a sorozatlövést.

Annyira beleéltük magunkat, hogy még hangokat is adtunk hozzá. A különböző sisakokat, kesztyűket, álarcokat, terepmintás ruhákat is felpróbáltuk. Nekem személy szerint a gázálarc volt a kedvencem, és az álcázó ruha. Felvettem, és hipp-hopp olyan voltam, mint egy bokor. A teljes menetfelszereléses hátizsákot is cipeltem. Ez nagyon nehéz volt, mondjuk, a fegyverek se voltak könnyűek. A ruhákkal az volt a bajom, hogy nagyon melegek voltak, és durva anyagból készültek. Jobban szeretem a puhább pólókat, pulcsikat.

Emellett akadálypályán is teljesíteni kellett mindenkinek. Ez azért volt nehéz, mert az egyik feladatnál menetfelszereléssel futottam, a másiknál fegyverrel. A gránátot szabályosan kellett eldobni, nézték az ívét és a becsapódás pontosságát, majd kúsztam-másztam, fekvőtámaszokat csináltam, zsámolyok között ugráltam fel-le. Mindezt katonaruhában és 27 fokban. Ezt a napot sosem fogom elfelejteni, bár arra rájöttem, hogy a katonáskodás nem nekem való. Túl sok mindenre kell egyszerre koncentrálni, eszközökre és társakra egyaránt. A békés megoldásra szavazok ezek után.

Lejegyezte: Kropokné Kiss Éva