Utolsó napok – a kihívás napja (1)
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Már csak néhány nap van hátra az idei tanévből. Öröm és félelem is van bennem egyszerre. Hogy miért? Azért, mert 8. osztályos vagyok. Idén ballagok, jövőre pedig másik iskolában folytatom a tanulmányaimat. Furcsa, hogy hirtelen ekkorát változik az életem. Jövő szeptembertől minden más lesz: az osztálytársak, a tanárok, a terem, az épület, még a város is. Fel kell nőnöm mindehhez. Vonattal járok majd, nem gyalog, napi 1 órát utazom, nem csak átsétálok a lakásunkból a szomszédos iskolába.

Már nagyon készülünk a ballagási műsorra, hetek óta erre próbálunk. Két részből áll: az egyik a hagyományos és megszokott (versekkel, zászlóátadással, beszéddel), a másik pedig egy táncos-vicces, ami a felsőben eltöltött 4 évünket összegzi. A próbák nagyon jók, felvesszük egymást, amikor gyakorlunk. Rengeteget nevetünk. Talán ez egy kicsit feledteti velünk, hogy el kell válnunk egymástól. Hetente kétszer gyakoroljuk az egész műsort, most már önállóan is sikerül, az ofőnk nagyon büszke ránk!

Az utolsó 2-3 héten remek programokon vesz részt az egész iskola, nem csak a nyolcadikosok. Tegnap például a kihívás napja alkalmából feladatokat kaptunk, amit nagyon élveztünk. Általában az alsót és a felsőt minden ilyen alkalommal különválasztják, a kicsik könnyebben teljesíthető változatot kapnak mindenből. Ez történt most is. Valószínűleg azért, nehogy megsérüljenek, és mert könnyebben el is fáradnak, mint mi. Nagyon boldogok, ha sikerül nekik teljesíteni az adott pályát, nagyon helyesek, mert nekünk is szurkolnak.

Az egyik tanárunk készített egy akadálypályát, amire felrajzolta a haladási irányt, és KRESZ-táblákkal, bójákkal nehezítette azt. Biciklivel, rollerrel vagy gördeszkával mehettünk rajta végig. Mindegyiket kipróbáltam, büszke is vagyok magamra! A gördeszka volt a legnehezebb, azzal nem volt egyszerű a kanyar bevétele. Kétszer túl is mentem, meg sem álltam egészen a távolugrógödörig. Az vigasztalt csak, hogy a másik két eszközzel jól teljesítettem. Nemsokára újabb programmal jövök!

Lejegyezte: Kropokné Kiss Éva

Ez a tábor felkészít az angolérettségire
Utolsó napok – a kihívás napja (2)

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Ütős sztori

Táborom
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban minden táborozó választ magának egy témát délelőttre. A szervezők igazodnak…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Csörög az ájfónom

Táborom
Bizonyára ti is belefutottatok már a telefonháborúba, amelyben egy félig megevett alma, egy kis űrlény…
PEOPLE TEAM tábor

Háromhétnyi Amerika

Táborom
Dani, a tavalyi angoltábor 14 éves veteránja, aki tavaly három turnust is végignyomott, azt mondja,…
Ottalvós tábor, napközis tábor

Hát én belegyalogoltam

Táborom
A családi ebéd után édesanyám kanapéján megpihenve előkerülnek a gyerekkori fotók, felidézve ezer kalandot és…