Úgy jó, ahogy van
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Elmondása szerint feldobott hangulatban töltötték az összes napot. A PEOPLE TEAM-ről (PT-ről) mesélt a 14 éves Juli.

„Őszintén szólva én nem igazán változtatnék semmi jelentőset a PT-n. Ez a tábor úgy jó, ahogy van. Ha mindenképp mondanom kellene valamit, akkor talán még több tábortáncot javasolnék, vagy egy konditermet. Esetleg mehetnénk egyszer-kétszer táboron kívüli programra is kis csoportokban, mondjuk, várost nézni, ha ez megoldható; de gondolom, korábban a koronavírus miatt is maradtunk mindig a tábor területén belül.

A reggeli péksütik finomak, de javasolnék valami egészségesebb opciót is melléjük, mert tavaly például nem igazán voltak szendvicsek, és (nekem, aki nincs annyira hozzászokva a péksütikhez) pár nap után már kicsit hiányoztak. De persze ez csak apró észrevétel, nem nagy probléma. Az ebéd általában egész jó volt, nem olyan, mint az iskolai menza. A kedvencem a pizza és a gírosz volt.

Nehéz megfogalmazni, miben változtam, de talán könnyebben találom fel magam számomra ismeretlen, idegen emberek között. A PT megtanított, hogy nem kell megijedni az új közösségektől; nagyon hamar hozzá lehet szokni a dologhoz, és rövid időn belül már nem is lesznek idegenek, hiszen megismerem őket. Sokkal önállóbb lettem, de természetesen azért pár napon belül már hiányozni kezdett a családom.

Nem voltam még a PT-nél jobb táborban. A PT-ben bebizonyosodott, hogy még mindig találni kedves, nyitott embereket, hiába tűnik úgy néha, hogy mindenki csak magával van elfoglalva. Azt pedig egyenesen imádtam, hogy mindig, mindenhol zene szólt. Annyira feldobta a hangulatot! A tábortáncok és a tábori diszkó volt a legjobb – imádok táncolni.

Egy csapatverseny alatt különböző számokra előadást kellett csinálnunk. Két másik lánnyal nekünk jutott a feladat, hogy sziréneket játsszunk a darabban. Ez kifejezetten zavarba ejtő volt, legalábbis nekem, aki utál szerepelni, és nem igazán tud azonosulni egy szirénnel, de végül megcsináltuk, szóval jól sült el a dolog.

A táborban volt egy külföldi kisfiú – hatéves lehetett –, aki egyszer a hangárban egy free hugs feliratú táblával álldogált; akkor odamentünk hozzá, és megöleltük. Egy-két nappal később a kisfiú emlékezett rám, és mikor beálltam a sorba ebédnél, előre akart engedni maga elé. Eszméletlenül kedves volt. Kérdezte, hogy tudok-e franciául, mondtam neki, hogy nem, de angolul többé-kevésbé igen. Amíg sorban álltunk, beszéltem vele pár szót. Tényleg nagyon aranyos gyerek volt.”


Ne izgulj, mert baromi jó lesz!
Megtanultam felvállalni magam

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Tábor, pályázat, filmek

Táborom
A MESZK Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezet videópályázatot hirdet általános iskolák 6–7. osztályos tanulói részére, 20–40…
Ottalvós tábor, napközis tábor

Hát én belegyalogoltam

Táborom
A családi ebéd után édesanyám kanapéján megpihenve előkerülnek a gyerekkori fotók, felidézve ezer kalandot és…