A kuktatábor a kedvencem
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Ha diák vagy még, és szeretnél megtanulni sütni-főzni, vagy tisztában vagy az alapokkal, de kipróbálnál új recepteket, és szívesen töltenél egy hetet felhőtlenül, jó társaságban, akkor próbáld ki a kuktatábort! Vanda a PEOPLE TEAM (PT) tematikus táborában járt, és elmondta nekünk, mit tapasztalt.

„Még csak egyszer jártam a PT-ben, de nagyon élveztem. Bár a barátnőim, akik már voltak ott többször is, meséltek róla, de engem például meglepett, hogy milyen nagy a tábor területe, hogy egy átlagos nyári táborhoz hasonlítva mennyivel több szabadságot kapunk úgy, hogy közben sosem unatkozik az ember. A kaja is kellemes csalódást okozott – a pizzát imádtam –, mivel azt hittem, hogy nem lesz valami jó, ezért sokszor fogom használni a büfét, hogy ne legyek éhes. Ennek ellenére ízlett majdnem minden, amit kaptunk, bár a büfét így is sokszor használtam, ugyanis az volt az egyik kedvenc részem.

A PT-s témaválasztékból nekem a kuktatábor a kedvencem, bár eddig csak abban voltam, de imádtam. Én eleve nagyon szeretek sütni-főzni, és a főzőtáborban nemcsak jól éreztem magam, hanem sokat is tanultam. A délutáni/esti programok közül a táborzáró buli tetszett a legjobban.

A barátnőmmel mentem, ezért annyira nem barátkoztunk másokkal, mivel így is elvoltunk. Nyilván beszélgettünk a többiekkel, de nem törekedtünk annyira arra, hogy megismerjük őket. Idén szerintem már próbálkozni fogunk.

Már a tábor első napján kiszúrtunk egy fiút, aki elég szimpatikus volt mindegyikünknek (no meg elég helyes). Nem mertünk odamenni hozzá, vagy beszélni vele, ezért csak távolról figyeltük, de azért a nevét nagyon szerettük volna tudni. Valamikor akkortájt megismerkedtünk a táborban egy másik fiúval, és megkértük, hogy kérdezze meg nekünk a srác nevét. Meg is tette, de elmondta a fiúnak, hogy mi kérdezzük, és emiatt nagyon cikin éreztük magunkat. Utólag már inkább csak nevetünk rajta, meg aztán az a srác már biztos nem emlékszik ránk.

Egyik este a szobatársaink már aludtak, vagy aludni akartak, de a legjobb barátnőm és én nem voltunk fáradtak, ezért az ágyamban telefonról elkezdtünk sorozatot nézni. Amit néztünk, csak angolul és angol felirattal volt elérhető, így nem értettünk belőle semmit, de élveztük.

A tábor kollégiumi épülete szerintem teljesen lakható, a szobákkal együtt. Ha valaki feljebb lévő emeleten lakik, akkor azért macerás fel- és lehozni a cuccokat, de a lift ilyenkor hasznos. A környezet tiszta és teljesen rendben van.

Általában nem féltenek a szüleim. Vagyis nyilván de, de ismernek annyira, hogy tudják, felesleges félteni. Mindenesetre örültek, hogy elmentem a táborba, mivel látták, hogy jól éreztem magam. Vannak táborok, amik szintén tetszettek, de olyan, amiben a PT-nél jobban éreztem volna magam, nem volt.”

Hozz magaddal hosszabbítót!
Ez a tábor felkészít az angolérettségire

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Belgiumból a PT-be

Táborom
Korábban is beszámoltunk már arról, ha valaki külföldről (például Olaszországból, Dániából vagy akár Indonéziából) érkezett…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Álmaim kosárlabdatábora

Táborom
Az egyik álmom egy olyan kosárlabdatábor, amelyet az Egyesült Államokban tartanának, és amelyben a résztvevők…
PEOPLE TEAM tábor

Tábor számokban

Táborom
Szeretem a számokat. Ez a mostani írás számokban igyekszik bemutatni a PEOPLE TEAM-tábort. – 30…
Ottalvós tábor, napközis tábor

Sportkarrier

Táborom
A hangzavartól zúg a fülem, a fiúk hangos szurkolása betölti a focipályát, és a meccs…
PEOPLE TEAM tábor

Miért imádok táborozni?

Táborom
Mert kiszakadok a hétköznapokból, a mindennapi életből. Furcsa, kicsit félelmetes, de mindenképpen izgalmas, hogy nem…
Ottalvós tábor, napközis tábor

A bűn ösvénye

Táborom
Leplezetlen örömmel fogadom napjaink fejleményeit, miszerint az AC/DC újra menő, és szemlátomást egyre több –…