Hozz magaddal hosszabbítót!
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Mielőtt táborozásra adod a fejed, érdemes tájékozódnod a kiszemelt helyen jártaktól, mire számíthatsz, illetve hogy mit érdemes magaddal vinni. Csongor is így tett a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborába indulás előtt, maga is hallott, most pedig ő adott jótanácsot a PT-be készülőknek.

„Kétszer voltam PT-s, a második turnusomban angoltáborban voltam, az elsőn fotóstáborban. Nagyon jó volt kimenni fotózni a közeli pumpapályára, és az esti fényfestéses fotózás is szuper volt. Angolul sok új kifejezést tanultam, és nyelvtanból is fejlődtem, valamint javult a kiejtésem. Ezeknek a középiskolában és külföldön is hasznát vehetem.

A kedvenc tábori programjaim azok voltak, amikor több választható program volt, de egyik sem volt szigorúan kötelező. Egyszer kitaláltuk, hogy akkor mi most röplabdázunk, miközben egyikünk sem tudott kicsit se játszani, így nagyot röhögtünk.

Ételek közül a büfés minipizzák voltak a kedvenceim, mert ezek bármikor elérhetőek voltak, nagyon finomak, és sokféle diétába beleférnek. A szállás teljesen jó és tiszta volt. Előtte figyelmeztettek, hogy vigyünk ventilátort, habár szerintem tanácsos hosszabbítót is hozni. Örültem, hogy volt hűtő, már csak azért is, mert vizes kendőket tettünk a fagyasztóba, és később azzal dobáltuk egymást a barátaimmal.

A táborban szociálisabb lettem. Bárki szomorú volt, vagy hasonló, mindig akadt valaki, aki megölelte.”

Szívesen főzök a családomnak
A kuktatábor a kedvencem

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Csörög az ájfónom

Táborom
Bizonyára ti is belefutottatok már a telefonháborúba, amelyben egy félig megevett alma, egy kis űrlény…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Tábor számokban

Táborom
Szeretem a számokat. Ez a mostani írás számokban igyekszik bemutatni a PEOPLE TEAM-tábort. – 30…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Menjek?

Táborom
Anyám látott egy felhívást a buszmegállóban. Azt mondja, tuti jónak ígérkezik, nekem való, csak írni…
Ottalvós tábor, napközis tábor

A bűn ösvénye

Táborom
Leplezetlen örömmel fogadom napjaink fejleményeit, miszerint az AC/DC újra menő, és szemlátomást egyre több –…