Szívesen főzök a családomnak
Táborom
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

A mindennapokban hasznosítható ismeretek, jó hangulat és sok új barát. Így tudná összefoglalni Dani a PEOPLE TEAM nyári táborában töltött két hetet. A kamasz srác megosztotta velünk a tapasztalatait a PT új generációs táboráról.

„A PT-ben új dolgokat tanulhattam meg, és régi ismerősökkel is tudok találkozni. Tetszettek a szakmai délelőttök és a változatos délutáni programok. Két turnuson vettem részt, kuktatáborba és fotóstáborba jelentkeztem. Az volt a célom, hogy gyakorlottabb legyek a konyhában, illetve hogy megtanuljak egy jobb gépet kezelni. Mindkettőt elértem, a tábor óta szívesen főzök a családomnak, és jobb képeket is készítek.

Aki először érkezik a táborba, annak azt tanácsolnám, hogy gyorsan kezdjen el barátkozni. Én az első szobatársammal azóta is tartom a kapcsolatot, és másodjára már egy szobába kértük magunkat. Várom a következő tábort, érdekel, hogy kiket ismerhetek még meg, és hogy lesznek-e új szekciók.

A PT-ről ezek jutnak eszembe: nyitott terep, szabadság, változatos játékok, izgalom, koncert, versenyszellem, élmények, nagy választék, finom ételek.”

Mint az árnyék
Hozz magaddal hosszabbítót!

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Csörög az ájfónom

Táborom
Bizonyára ti is belefutottatok már a telefonháborúba, amelyben egy félig megevett alma, egy kis űrlény…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Showtime

Táborom
Egy dolgos nap után, jól megérdemelt pihenésemet töltve az internetes oldalak böngészésével próbálom kikapcsolni pörgő…
PEOPLE TEAM tábor

Vizet hordtunk Balukával

Táborom
Csabesz felidézi a legkedvesebb PT-s emlékeit. Így érezte magát a PEOPLE TEAM nyári táborában: „Kétszer…
PEOPLE TEAM tábor

Hozz magaddal hosszabbítót!

Táborom
Mielőtt táborozásra adod a fejed, érdemes tájékozódnod a kiszemelt helyen jártaktól, mire számíthatsz, illetve hogy…
PEOPLE TEAM tábor

Tábor számokban

Táborom
Szeretem a számokat. Ez a mostani írás számokban igyekszik bemutatni a PEOPLE TEAM-tábort. – 30…