Addig sem unatkozom otthon
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Miért jó táborozni? A tizenéves Nándi elmondta, mit tapasztalt, amikor a PEOPLE TEAM nyári táborában járt.

„A PT-ben sok jó program van – addig sem unatkozom otthon. Jó dolog az is, hogy táborozáskor sok emberrel ismerkedem meg. Új barátokat is szereztem, mert idén ottalvós tábort választhattam. A tavalyi tábori barátommal voltam egy szobában ezúttal is. Korábban kicsit féltem, hogy ott kell aludnom egyedül egy hétig, de aztán minden rendben volt, nem volt honvágyam sem.

Kétszer voltam PT-s, először gamertáborban, aztán filmestáborban vettem részt. Előbbit azért választottam, hogy új játékokat próbálhassak ki, utóbbinak köszönhetően pedig megtanultam helyesen használni a kamerát, illetve azt is, hogyan kell összevágni egy filmet. Emellett szereplőként is megmutathattam magam a kamera másik oldalán. Az volt a célom, hogy a mi filmünk legyen a legjobb – a legkedvesebb emlékem is ahhoz kapcsolódik, amikor megnéztük a filmeket.

Mi jut eszembe a PT-ről? Önállóság, barátok, kaja, zsivaj, sokaság, zene, találkozások, szórakozás, napsütés, víz, utazás, büfé, bögrés leves, jégkrém, gyerekek, játék, zene, móka, ijesztgetés, fények, segítők, vidámság, kavarodás, eső, csata, lökdösődés, tánc. A csapatunkkal nyertünk is, hazavittem oklevelet, könyveket és kacatokat.”


Azt hittük, szörnyet láttunk
Imádtunk a büfében jégkrémet enni

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Ütős sztori

Táborom
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban minden táborozó választ magának egy témát délelőttre. A szervezők igazodnak…

KAPCSOLÓDÓ

Ottalvós tábor, napközis tábor

Magaslatok

Táborom
A hétvégi túrázás során a kilátó magaslata felé törve gondolatok sora kavarog bennem. Egy igazán…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Így lettem PT-s

Táborom
Nóri történetét olvashatod az alábbiakban: a tinilánnyal készült interjúból kiderül, hogy jutott el a PEOPLE TEAM nyári…