Mi köti össze a címben szereplő három kifejezést? Merci elmondja – és közben beszámol arról, milyen az élet a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborában.

„Háromszor jártam a PT-ben, az első alkalommal a tesómmal voltam együtt, és kevesebb új ismerőst szereztem, míg legutóbb nem voltam hozzáragasztva a tesómhoz, így sok új barátom lett, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot.

Nagyon kedves emlékem, hogy amennyire csalódott voltam, hogy a csapatunk nem működött jól, fogtam magam, és a csapat élére önjelölt vezetőként kerültem, ezért meglepett, hogy az első ilyen alkalom után már a kicsi srácok (na jó, nem voltak annyira kicsik) főnöknek hívtak. Boldoggá tett, hogy valahogy csak sikerült összehozni a csapatot.

A szekciók közül a tánctábort választottam, ami nagyon tetszett, mert mindenki aranyos volt. A tánctudásom sokat fejlődött, mint mindig, amikor idejövök. Mulatságos volt, amikor segítettem a médiásoknak, és a folyosón forgattunk, minden egyes alkalommal, amikor a felvétel elindult, lekapcsolt a villany, szinte mint egy tervezett szabotázs. Meglepődtem, hogy mint statiszta mennyi mindent lehet megtapasztalni a filmezés és a színészet világában.

Szerintem semmit nem kell a PT-n változtatni, mert nagyon jól szervezett az egész tábor. A szállás egyszerű volt, de megfelelő, úgy gondolom, nincs benne semmi kiemelkedő, de nem is azért jöttem, hogy egy ötcsillagos hotelszobában feküdjek egész nap. A kedvenc ételem pedig még mindig a pizza. Viccesnek találtam, ahogy a nagyok versenyeztek, hogy kinek ki tud előbb és ügyesebben ketchupot vagy más szószt adni. Az egész szokás feldobja az ember napját. Velem, mivel általában egyedül ültem le, gyakran ebédelt mókus, tanár, és mindig jókat beszélgettünk. Az egyik kedvenc tanárom, akivel találkoztam, és megismertem, az Dani volt. Olyan lelkes, aranyos, tiszta lelkű ember!

A legjobb program a péntek esti volt, mert a tanárok, kis- és nagy mókusok mindig megteszik a lehető legtöbbet, hogy jól szórakozzunk. Az esti csapatversenyeket is szerettem, valamint azt, amikor mi, a táncosok előadtunk.

Amikor a szüleim az első táborba küldtek, egy picit aggódtak, de utána a beszámolók alapján azt mondták, hogy nagyon jó ötlet volt. Szóval legutóbb már nem is aggódtak miattunk, tudták, hogy minden szuper lesz, és jól szórakozunk.

Szerintem ez a tábor és az itt megismert barátaim sokat segítettek, hogy sokkal jobban érezzem magam általánosan, és azt éreztem, hogy fontos vagyok, és hasznos, olyan, akire szükség van. Amilyen tudással legjobban gazdagodtam, az a szociális készség, szóval azt gondolom, hogy ezt addig, amíg élek, fel tudom használni.

A legjobb tábori sztorim? Megismertem a táborban egy nagyon aranyos, vidám lányt, akivel jóban lettünk, és elmesélte, hogy tetszik neki egy srác a táborból, és hogy milyen aranyos. Én pedig láttam, hogy ott van a kosárpályán a srác, ezért odamentem, mintha régi barátok lennénk, és szuperül elvoltunk, ahogy kosaraztunk, és később a lány is odajött a pályára – ugye ő nem játszott, csak belül ujjongott, hogy mit szerveztem, de akkor még nem tudta, mi lesz este… Eljött az este, a szolgáltatóházas buli, és megfogadtam, hogy elérem, hogy a lányt a srác »elvegye feleségül«, és a házasságkötő standnál összeházasodjanak. Otthagytam a lányt, és megkerestem a fiút, de előtte megkérdeztem a tesóm haverjait, hogy valaki lesz-e az én házasságalibim, mert akkor el tudom mondani a srácnak, hogy mindenkinek van már párja, de neki és a lánynak még nincs, és szerinte ez esetleg működhet-e. A srác gond nélkül beleegyezett, ezek után odavittem a lányt a sráchoz, és megtörtént, amire senki sem számított: a srác nagyon komolyan vette, mert még le is térdelt, és »eljegyezte« a lányt. A lány repdesett az örömtől, olyan boldog volt. Odamentek a házasságkötő standhoz, és összeházasodtak.”