Már ügyesebben táncolok
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Barbi énekes szeretne lenni, ha felnő, és mivel az éneklés mellett elengedhetetlen a jó színpadi mozgás, egy tánctábor segítségével tökéletesíti nyaranta a mozdulatait. Ez a véleménye a tizenéves lánynak a PEOPLE TEAM nyári táboráról, azaz a PT-ről:

„Nagyon sok gyerek volt a táborban, és rengeteg új dolgot ismerhettünk meg. Sok program közül lehetett választani, érdekes volt például kígyókat látni és simogatni. Ha bármi kérdésem volt, a mókusok és a barátaim mindig segítettek. Korábban féltem, hogy nem lesznek barátaim, de aztán beláttam, hogy nem kell ettől tartanom, mert a PT-ben mindenki nagyon kedves.

Tánctáborba jelentkeztem. Azóta már ügyesebben táncolok. Azért döntöttem e mellett a tábor mellett, mert fontosnak tartottam, hogy fejlesszem a tánctudásomat. Ha felnövök, énekes szeretnék lenni.

Imádtam a csapatommal együtt versenyezni, és jó volt a többi táborozóval együtt mulatni. Nagyon szeretnék nyerni egy nyunyókát. Talán majd legközelebb, mert megyek még a PT-be, és persze megint ottalvós leszek.”

,
A barátom nekem adta a nyunyókáját
A nyunyóka a hálótársam

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Miért imádok táborozni?

Táborom
Mert kiszakadok a hétköznapokból, a mindennapi életből. Furcsa, kicsit félelmetes, de mindenképpen izgalmas, hogy nem…
PEOPLE TEAM tábor

Úgy jó, ahogy van

Táborom
Elmondása szerint feldobott hangulatban töltötték az összes napot. A PEOPLE TEAM-ről (PT-ről) mesélt a 14…