Jövőre is bejárós leszek
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Tominak egy elvárása van egy jó nyári táborral szemben, ennek pedig a PEOPLE TEAM (PT) maximálisan eleget tett.

„Azt várom el egy tábortól, hogy jó legyen a hangulat, és persze az is fontos, hogy milyen programok vannak. A PT-ben a programok nagyon jók és élménydúsak voltak. A vízi csata egy kis felfrissülést hozott. Nagyon tetszett, hogy egy zenekar, az Animal Cannibals is ellátogatott a táborba. Élveztem a zenét. A tábortáncot pedig nagyon megkedveltem. Jó ötlet, hogy csapatokban versenyzünk. Tetszett a kabalaállat, a nyunyóka, illetve hogy még ilyen plüss is van.

A PEOPLE TEAM nyári táborában kétszer jártam, mindkétszer robotikatáborba jelentkeztem, bejárósként, mivel én is kecskeméti vagyok, ezért esténként hazamentem. Örülök, hogy új ismereteket sajátítottam el a robotprogramozásról. Első nap még nem voltam magabiztos, féltem, de utolsó nap már hiányzott a tábor. Finom ételeket kaptunk, és vigyáztak rá, hogy tiszta legyen minden helyiség.

Szeretek táborozni, mert ilyenkor kikapcsolódom és sok barátot szerzek. Jövőre is elmegyek a PT-be, és ismét bejárós leszek.”


Így lettem PT-s
Azt hittük, szörnyet láttunk

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Álmaim kosárlabdatábora

Táborom
Az egyik álmom egy olyan kosárlabdatábor, amelyet az Egyesült Államokban tartanának, és amelyben a résztvevők…
PEOPLE TEAM tábor

Interjú Csipkerózsikával

Táborom
Biztos te is kíváncsi lennél egy Disney-hercegnő mindennapjaira a „happy end” után. Ma Csipkerózsikával, a 100 évig…
PEOPLE TEAM tábor

Táborozás Hawaiion

Táborom
Nyári táborokban mindig rossz élményeket szereztem. Például egy ottalvós táborban a barátommal eltévedtünk az erdőben…