Katica elszabadul
Táborom
PEOPLE TEAM tábor

Alig vártam, hogy vége legyen a tanévnek! Na nem a bizonyítványom miatt, mert azzal idén sem jeleskedtem. Bár a szüleim szerint jobb lett, mint tavaly. Hanem az töltött el izgalommal, hogy a PEOPLE TEAM táborába mehetek! A mama és a papa ezzel leptek meg a szülinapomra. Ugye milyen jó fejek? Persze elutazom hozzájuk is, mert a nyár nem lenne teljes a vidéken töltött napok nélkül. Ott is várnak a barátnőim, akikkel együtt megyünk úszni a közeli tóba. Itt még szerencsére nem tilos a fürdés, mint sok más helyen. Lehet horgászni is, a papámnak saját stégje meg csónakja van. Az etetőanyag elkészítésében mindig számíthat rám. A papa zsákmányából a mamám elkészíti a finom halászlevet, sült halat vagy a kedvencemet, a rántott halat. Nincs is párja a mama főztjének! Mindenesetre izgalmas lesz egy kicsit kiszabadulni a megszokott vidéki életből.

Örökmozgó a sporttáborban

Azt még nem is mondtam nektek, hogy melyik táborba megyek: a kecskeméti sporttáborba jelentkeztem. Nagy a mozgásigényem, az iskolapadban sem tudok nyugton ülni 45 percet. Mindig a kicsengetést várom, amikor kimehetünk végre 10-15 percre az udvarra. Azt pedig már biztosan kitaláltátok, hogy a testnevelésóra a kedvencem. Szeretek futni, kerékpározni, úszni, túrázni. Apa szerint ezt a tábort nekem találták ki, hiszen itt már reggel is tornával indul a nap, valamint futással, edzéssel is kezdhetünk. Mindenki a saját állóképessége és igénye szerint választhat a lehetőségek közül. A sportolni, mozogni vágyókat több csoportba osztják, 3-4 sporttanár tartja egyszerre a foglalkozásokat. Tetszik, hogy minden kötetlen, lehet váltani is menet közben, ha mást is ki szeretnénk próbálni. A sporttábor lényege, hogy érezzük jól magunkat. A PEOPLE TEAM nem kiképzőtábor! Van pihenőidő, szórakozás is az edzések között. Én azért bízom benne, hogy javulni fog az állóképességem, a koncentrációm, erősödni fogok a táborban eltöltött idő alatt. Ha nagy hőség lesz, akkor sem kell megijednünk, rendezhetünk egy nagy vízi partit, és locsolhatjuk egymást. Napközben frissítőkkel, gyümölcsökkel kínálnak bennünket. Szóval mindenre odafigyelnek a táboroztatók. A nap zárásaként koncertek, vetélkedők fognak szórakoztatni minket. Ugye milyen izgalmasan hangzik mindez?

Kalandra fel!

Három turnusban szervezi a PEOPLE TEAM a táborokat, de a létszám korlátozott, a férőhelyek gyorsan betelnek, főleg a népszerű tematikájú táboroknál kevés a hely – érdemes időben dönteni és jelentkezni. A sporttábor az egyik legnépszerűbb, ezért anyáék már most befizettek a táborba, pedig még csak április van. Így biztosították a helyemet a második turnusra. Szerintem akkor jó idő lesz. A tábor után pedig utazom mamáékhoz, és tarthatok nekik élménybeszámolót a táborról. Ha pedig minden olyan remek lesz, mint ahogy azt elképzelem, akkor ezentúl minden évben ezt kérem a születésnapomra a mamáéktól. Hiszen több lehetőség is van, szeretném mindet kipróbálni.

Lejegyezte: Szerencsés Melinda

Slam poetry a suliban – interjú
Csörög az ájfónom

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Belgiumból a PT-be

Táborom
Korábban is beszámoltunk már arról, ha valaki külföldről (például Olaszországból, Dániából vagy akár Indonéziából) érkezett…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Interjú Csipkerózsikával

Táborom
Biztos te is kíváncsi lennél egy Disney-hercegnő mindennapjaira a „happy end” után. Ma Csipkerózsikával, a 100 évig…
PEOPLE TEAM tábor

Szerelmes is vagyok

Táborom
Az első igazi, forró nyári napsugarak gyermekkorom gondtalan napjait idézik fel bennem: a nyári táborok…
PEOPLE TEAM tábor

Csak messziről láttam

Táborom
Nyári táborban sosem jártam, nem jártam táborozni, nem értem utólag, miért, de így alakult, viszont…
Ottalvós tábor, napközis tábor

A bűn ösvénye

Táborom
Leplezetlen örömmel fogadom napjaink fejleményeit, miszerint az AC/DC újra menő, és szemlátomást egyre több –…
PEOPLE TEAM tábor

Mint az árnyék

Táborom
Azokon a napokon, mikor a forró nyári levegő még éjszaka is intenzíven árad elő a…