Ismerj meg egy igazi polihisztort, aki sikeresen szeretteti meg diákjaival az irodalmat!
Nem sok mindenkinek van olyan szerencséje, hogy az irodalomtanára, aki a hétköznapokban bevezeti őt a klasszicizmus és a romantika költészetébe, hétvégenként a dolgozatjavítás mellett például maratonokat fut le, újságíróként dolgozik és nem utolsósorban slammel is. Az én irodalom- és nyelvtantanárom, Kovács Péter pontosan ilyen ember, és gondoltam, egy nyelvtanóra utáni szünetben, ha a futásról nem is, de a slam poetryről kifaggatom.
KecskeNEWSás: A Tanár úr először mikor és hogyan figyelt fel a slam poetryre?
Kovács Péter: Ha jól emlékszem, akkor olyan 2,5-3 éve történt. 2012-ben volt a Pilvaker, talán az volt az első olyan esemény, ami egy kicsit hangosabbá tette a műfajt Magyarországon. Mintha az rémlene, hogy akkor futottam bele jobban az egész slam poetrys történetbe.
KN.: És mikor gondolt arra, hogy belevág, és elkezd slammelni?
K. P.: A művelés számomra nem annyira fontos, inkább annak a kérdése, hogy éppen van-e kedvem írni szöveget. Emiatt nem is tekintem magam a szó szoros értelmében slammernek. Amit én fontosabbnak tartok, az sokkal inkább az iskolába vagy az oktatásba bevitele, mert az a tapasztalatom, hogy egyrészt a diákok sokkal közelebbinek érzik ezeket a szövegeket, másrészt pedig könnyebben tudnak vele elemzés szempontjából is mit kezdeni. Illetve olyan kérdésekkel találkoznak, amik sokkal közelebb állnak hozzájuk, mint – mondjuk – a korábbi szövegek.
KN.: És hogyan szeretné bevonni a slamet az iskolába?
K. P.: Én eddig is igyekeztem egypár olyan alkalmat megteremteni, ahol ez megjelenhet például az órákon. Olyan értelemben is, hogy az iskolába eljöttek jó néhányan a most már kb. 25-30 főből álló első slamgenerációból, olvastak szövegeket, és a diákok kérdezhettek tőlük, illetve szoktam szövegeket is behozni. Emellett most már jó pár diák vette a bátorságot, és a havi slamklubokon képviseltette magát saját szövegekkel, az országos bajnokságon is több tanuló ott volt. Az iskolában rendeztünk egy könyvtáréjszakát, aminek szintén volt egy slamblokkja. Nyilván ez a dolog lehetne még erőteljesebb, tehát célom is, hogy még intenzívebben megjelenjen. Tavaly már az érettségi témakörök között is szerepelt. Én azt gondolom, igyekeztem a slamet elég intenzíven bevonni pontosan emiatt, hogy a diákok minél többet találkozhassanak vele, illetve azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a slam bizonyos értelemben a versnek a demokratizálásáról és egy picit a diákok buzdításáról szól, hogy merjenek írni szövegeket, merjenek kilépni, és arra a 3 perc 15 másodpercre legyen övék a színpad, merjenek megfogalmazni olyan gondolatokat, amik esetleg lappangva ott vannak bennük, és ilyen formában talán könnyebben megjelenhetnek.
KN.: Tanár úr szerint mindenki tud slammelni?
K. P.: Nyilván vannak eltérések a szövegekben. Gyakorlatilag a slamnek az alapvető lényege az, hogy mindenkinek lehet 3 perc 15 másodperce, hogy kiálljon, és a saját szövegét, a saját szellemi termékét elmondja. Igazából semmi megkötés nincsen, pont ezért a slam nagyon izgalmas műfaj, különböző szövegek vannak, és ez nagyon jól látszik is. Tehát nincs egy adott ritmusra való nyitottság vagy egy adott ritmusnak a figyelembevétele, bármit lehet csinálni a színpadon szöveg tekintetében, úgyhogy én azt gondolom, hogy elvileg bárki slammelhet. Nyilván azt látja az ember, hogy akik – úgymond – élvonalbeli slammerek vagy akik nagyon előtérben vannak, azért egy jó részüknek van valamiféle múltja. Van, aki kortárs költészeti közegből jön, mint például a Pion Pisti, Simon Marci. Gábor Tamás Indiana vagy Csider István Zoltán egy freestyle-os, rapes vonalat képviselnek, Závada Peti a költészeti és a zenei hátteret is ismeri. Az biztos, hogy azért mindig van egy ilyen előélete ennek a slamnek. Tehát azt gondolom, ebbe bele lehet tanulni, és egy csomó példán keresztül azért jól látszik, hogy olyanok is, akik nem egy ilyen közegből jönnek, nagyon jó szövegeket tudnak írni. Tehát nem feltétel az, hogy valaki költészetileg művelt legyen. Attól még lehet baromi jó egy szöveg, hogy – mondjuk – nem egy adott rímeléssel dolgozik, a rímtelen szövegek is bőven tudnak nagyon jó hatást kiváltani. Pontosan azért, mert itt más jelenségek számítanak, nem pedig a klasszikus költészeti értékrend.
KN.: És hogy néz ki a szövegírás? Leül egy asztalhoz, és elkezd írni, vagy ha biciklizés közben eszébe jut valami, azt később leírja?
K. P.: A határidő nagyon jó mumus tud lenni. Talán egy 5-6-7 szöveget írtam, és általában van valamilyen ötlet. Azt előbb kitalálom, hogy arra épüljön rá a szöveg. Akár témabeli ötlet, akár motívumbeli ötlet, amin aztán már könnyebben el tudok indulni. Talán az egyetlen kivétel ez alól, amikor a Színesváros rendezésében volt a Kerület Slam, és oda kellett írni szöveget. Akkor kezdtem telefonba írogatni csomó rímpárt meg topikokat, amik korábban eszembe jutottak, mondatok jöttek innen-onnan, de azt hiszem, ez az egy szövegem, ami egy kicsit más módon íródott. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de talán ezt tartom a legjobban sikerült irományomnak, ez az egyik, amit a legjobban szeretek. A másik, aminek szintén ilyen érdekes keletkezése van, az, amit a Sóti Benjáminnal közösen írtunk. (Sóti Benjámin tavaly érettségizett az iskolánkban, és már többször is slammelt a Tanár úrral – a szerk.) Az is nagyon érdekes volt. Az Országos Team Slam Bajnokságon indultunk, ahol aztán be is kerültünk a döntőbe. Így együtt írni szöveget megint egy borzasztóan érdekes helyzet volt.
KN.: Az a szöveg nekem nagyon tetszett, és ahogy értelmeztem, az volt a fő mondanivalója, hogy a magyar oktatásban nagyon a lexikális tudásra mennek rá. A Tanár úr szerint ha a slamet belevonja az oktatásba, azzal szabadabbá és könnyebbé teszi a tanulást?
K. P.: Nagyon nagy híve vagyok az élménypedagógiai megoldásoknak. Tehát amikor egy diák át tud élni valamit. Én azt gondolom, hogy egészen máshogy viszonyul egy tanuló egy vershez vagy szöveghez, hogyha abba valamiképpen saját magát is beleteszi. Nyilván ugyanezt meg lehet csinálni klasszikusabb szövegekkel is, csak ha azt mondom, hogy egy disztichonban írjon meg valaki egy szöveget, vagy akármilyen ütemhangsúlyos irományt készítsen, akkor már ott egy megkötés. Az a tapasztalat, hogy ez a diákokat el tudja rettenteni. Van, aki nagyon szereti ezeket a formákat, és nagyon jól ráérez ezekre, de egy csomó embert ez el tud ijeszteni. Mivel a slamben nincsenek ilyen megkötések, pontosan ezért talán kevesebb a frusztráció. Volt olyan, hogy mutattam órán szöveget, és aztán jöttek oda, hogy „nekem is van egy ilyen szövegem”. Amikor az egyik tanítványom, Bíró Vilma elkezdett szövegeket írni, behoztam egy slamet, és akkor jött oda, hogy „Tanár úr, nekem van egy ehhez hasonló szövegem, elolvasná?” Elolvastam, és mondtam, hogy ez baromi jó. Pont akkor volt a Corvintetőn a Showcase slamre nevezés, mondtam neki, hogy induljon, és végül második helyezést ért el. Szerintem ez így bátorítja a tanulókat arra, hogy egy kicsit alkotó módon álljanak az irodalomhoz. És onnantól, hogy ezt a fajta alkotást átélik és megtapasztalják, kicsit más oldalról tudják az irodalmi szövegeket is nézni. Más oldalról tudják megfogni, mert látják az alkotói oldalát is, és talán így könnyebbé válik.
KN.: Milyen magasságokba szeretne eljutni ezen a téren? Akár a pedagógiai munkájában, akár a versenyeken.
K. P.: A versenyeken való részvétel tényleg totálisan kedv kérdése. Ha éppen úgy érzem, hogy van kedvem szöveget írni, akkor is inkább magamnak írok. Szokták mondani, hogy a slam, az valamiféle terápia. Nagyon-nagyon személyes tud lenni, mert olyankor az ember kiír magából egy csomó mindent. Őszintén odaáll, és mond valamit, ebből a szempontból egy nagyon személyes műfaj, és ez egy fontos jellegzetessége. Tehát a versenyzéssel tényleg nincsen semmi célom. A pedagógiai oldallal már inkább. Egyrészt azt a vonalat szeretném továbbvinni, hogy az iskolában egyre inkább képviseljük ezt, és legyenek olyan rendezvények, amiken a slam megjelenhet. Az is célom, hogy egyre több diák merjen írni szöveget, és ezenkívül szeretném, ha készülne egy olyan kiadvány, ami nekem már régi vágyam. Egy kimondottan középiskolásoknak szóló szöveggyűjtemény, amely slamszövegeket tartalmaz, esetleg egy DVD-melléklet, amin az előadások is rajta vannak, hiszen a slamnél az előadás lényegi része, hogy hogyan mondják el az adott szöveget. Az anyag egy jó része már meg is van, és ehhez nagyon jó lenne egy kiadót találni, mert egy 70-80 oldalnyi anyag össze van gyűjtve. Tehát a szerkesztésnek meg a kiadásnak a fázisa jöhetne, és ez nagyon nagy öröm lenne, merthogy akkor sokkal jobban lehetne elemezni esetleg órákon, ha a diákok kezében lenne egy ilyen konkrét anyag. Sokkal kézenfekvőbb módon tudnának elemezni szövegeket. Tehát ez egy nagyon jó eszköz vagy segítség lenne számukra.
Özturna Ece
