Más, mint a többi tábor
Táborom
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Sok helyen megfordult már Petra, aki utoljára a tánctábort próbálta ki a PEOPLE TEAM tucatnyi szekciója közül.

„Óvodáskorom óta járok táborozni. A PT sokkal másabb volt, mint az összes többi tábor. Az első nap volt egy kicsi honvágyam este, de a jó hangulat és társaság elterelte a gondolataimat. Egyébként is segítséget kértem valamelyik mókustól, ha gondom akadt – kedvesek és segítőkészek voltak.

Sikerült több emberrel jó kapcsolatot kialakítanom, és ez a jó csapatelosztásnak is köszönhető. Apropó, csapatok: igazán kaphatna nyunyókát a második és a harmadik helyezett is.

Aki először készül a PT-be, annak azt tanácsolnám, hogy ne izguljon, meg ne üljön egész nap a szobában, hanem barátkozzon, és vegyen részt a programokon. A hangárban mindig van valaki, könnyen lehet ismerkedni, és a büfé is jó hely, ráadásul elég olcsó minden.

Persze, várom a következő nyarat meg a tábort, de igazából szeretek suliba járni, így engem nem zavar, hogy szeptemberben kezdődik az iskola. Sőt, tanár szeretnék majd lenni.”


Imádtunk a büfében jégkrémet enni
Még fogkefe is volt a büfében

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Legyen kaja, és jó lesz

Táborom
Mirit nem nehéz boldoggá tenni: szeret enni, éppen ezért az általa választott nyári táborral szemben…

KAPCSOLÓDÓ

Ottalvós tábor, napközis tábor

Hát én belegyalogoltam

Táborom
A családi ebéd után édesanyám kanapéján megpihenve előkerülnek a gyerekkori fotók, felidézve ezer kalandot és…
PEOPLE TEAM tábor

Háromhétnyi Amerika

Táborom
Dani, a tavalyi angoltábor 14 éves veteránja, aki tavaly három turnust is végignyomott, azt mondja,…
PEOPLE TEAM tábor

Bátorságpróba

Táborom
Izgatottan várom a nyarat, hiszen az idén már másodszor megyek táborozni. Tavaly semmi kedvem nem…