A legfárasztóbb táboros melók
Táborunk
PEOPLE TEAM tábor

Zita, a PEOPLE TEAM nyári táborának egyik táboroztatója mesélt legjobb és legdurvább feladatairól. Ilyen az élet a PT-ben – táboroztatói szemmel.

Miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Az öcsém is táboroztató a PT-ben, mert tavaly sikerült bevonnom informatikatanárnak és mókusnak is. Nagyon élvezte a munkáját. Sajnos a mindennapokban nem töltünk együtt sok időt, ezért idén ismételten csatlakozom hozzá. Mivel tavaly a fiúházban kellett altatnom, ami nem volt a legstresszmentesebb dolog, elfáradtam a táboroztatásban, de még mindig szeretem a PT-t, és az előző évit szeretném elfeledni azzal, hogy most minden jó lesz, és élvezni fogom, hiszen szuper a társaság, aranyosak a gyerekek, jókat lehet beszélgetni, és szeretek segíteni másoknak. Az elmúlt 10 év alatt – mert 2013-ban látogattam meg először a tábort még táborozóként – rengeteg élményt és emléket szereztem itt, sok embert ismertem meg, rengeteg új tudásra tettem szert, amiért mindig hálás leszek.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Tehát a top 3 legdurvább táboros melóm mókusként… Az első az, amikor az összes koliszobába ki kellett tennem a tábor házirendjét, és a gyerekek viccből mindig ellopták, és kitapétáztak vele egy szobát. Külön szektát csináltak a házirendeknek, ráadásul utána egy filmet is forgattak róla. Csak rossz volt, hogy nekem minden egyes nap végig kellett mennem a kollégiumon, mert mindig szóltak a feletteseim, hogy nincs kint az összes ajtón a házirend, ezért minden héten utánpótlás kellett. A második, hogy a fiúházba osztottak be, 16-17 éves fiúkat altatni, és hát egy 19 éves lányt nemigen vettek komolyan. Az nagyon fárasztó volt. A harmadik az, amikor egyedül maradtam szemetet szedni, de tudom, hogy segítséget kellett volna kérnem a többi mókustól. Lettünk volna többen is, de valahogy nem kapcsoltam.

Mi volt a legjobb táboros melód?

Amikor kuktatanár voltam, az egészet imádtam! Volt, hogy túrótortát csináltunk az egyik táborozó születésnapjára, két kislány ki akarta próbálni a dangót, ami egy japán édesség, és azt is bevállaltam, hogy segítek nekik elkészíteni. Ezenkívül szerettem tanárpihenő alatt is a konyhában lenni, pakolászni a gyerekek után, miközben zenét hallgattam. Ambivertált emberként ott megmutatkozott az introvertált énem, és tetszett, hogy a konyha a szigetem, ahol lehetőségem volt egyedül is időt töltenem, miközben a szenvedélyemet, a sütést is megélhettem.


Most lennék először táboroztató
Rengeteg történetet hallottam a PT-ről

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Legyen kaja, és jó lesz

Táborom
Mirit nem nehéz boldoggá tenni: szeret enni, éppen ezért az általa választott nyári táborral szemben…

KAPCSOLÓDÓ