Többször is jártam már a PEOPLE TEAM táboraiban, de idén végre elmehetek a színházi táborba. Ez a legjobb szülinapi ajándékom. Alig vártam, hogy 13 éves legyek és ebbe a táborba jelentkezhessek.

Hogy miért ebbe? Elmesélem. Tavaly, amikor a sporttáborban voltam, sokszor láttam a színészeket próbálni. Este, lefekvéskor vagy ők voltak az utolsók, vagy a kutatótáborosok. Egy kicsit irigyeltem őket, amiért mindig olyan jó volt náluk a hangulat. Bár aztán a harmadik napra már igen fáradt volt az arcuk. Figyeltem őket, amikor a sportpálya közelében próbáltak. Hiába szenvedtek alváshiányban, akkor is kitartóan dolgoztak. Nagyon szerettem volna én is kipróbálni, és el is határoztam, hogy amint elérem az alsó korhatárt, ebbe a táborba fogok jelentkezni.

Aztán úgy adódott, hogy a színdarabhoz szükségük volt egy focistalányra. A rendező és a két főszereplő átjött a mi táborunkba, hogy kiválasszák, ki lesz az a szerencsés, aki szerepelhet az előadásban. Nagyon szerettem volna, ha nekem jut a megtiszteltetés. Különféle feladatokat csináltattak velünk, és beszélnünk is kellett. A feladatokkal nem volt semmi gond, azokat simán megcsináltam. A beszédnél azonban teljesen leblokkoltam. Egy hang se jött ki a torkomon. Iszonyú lámpalázas lettem.

A rendező tekintetét kerestem, aki közben az egyik főszereplővel összesúgott. Nem hallottam, miről van szó, de a nézésükből ítélve rólam beszéltek. Teljesen összetörtem, és tudtam, hogy már esélyem sincs a szerepre. Aztán a főszereplő odajött hozzám, és provokálni kezdett:

– Mondj valamit! Kiabálj rám! – kiáltotta felém.

Meg se mertem szólalni. Aztán felkapott egy labdát, és nekem dobta.

– Dobd vissza, és mondj valamit! Legyél mérges! Tátsd ki a szád! – kiáltotta megint.

Gyűlt bennem a düh, éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Amikor újra nekem dobta a labdát, nem bírtam tovább, és kiabálni kezdtem:

– Hagyd abba! Menj innen!

Ekkor a rendező tapsolni kezdett, odajött hozzám, és kezet rázott velem:

– Ez az, Anna! Végre, hogy kitártad a szárnyaidat! Tehetséges vagy, csak még félsz egy kicsit. Ne aggódj, ezen változtatni fogunk! Üdv a csapatban! – mondta.

Én pedig olyan boldog voltam, mint még soha életemben.

Lejegyezte: Kovács Dalma