Milyen egy nagy tábor? Lesznek-e barátaid, szigorúak-e a táboroztatók? Lehet-e ott tanulni? A 13 éves Zsu a PT-s, azaz PEOPLE TEAM-es emlékeit elevenítette fel nekünk.

„A táborozás azért fontos, mert így nem lustulunk otthon sokat, és emberek között vagyunk. Kétszer jártam a PT-ben, ahol nagyon közvetlenek voltak a táboroztatók, a mókusok. Ha bármilyen gondom volt, nekik szóltam, őket kérdeztem.

Jó programokat és jó társaságot vártam a tábortól, és megkaptam. Kicsit tartottam attól, hogy nem lesz kivel barátkoznom, amikor pedig honvágyam támadt volna, arra gondoltam, hogy mindössze 1-2 hétig táborozom, és csak jövőre jöhetek újra, viszont otthon töltöm az év legtöbb részét, szóval nem éri meg emiatt búslakodni. A szüleimet is azzal nyugtattam, hogy jól fogom magam érezni, könnyen feltalálom magam.

Iszonyú jó barátságokat kötöttem a táborban! Tanácsolni is csak azt tudnám: ne félj odamenni másokhoz barátkozni! Sporttáborban és angoltáborban voltam, ezekben nem elsősorban tanultam, de így is nagyon sok élményt adtak. Nincs konkrét javaslatom, min lehetne változtatni, szerintem jók voltak a tematikák. Az angoltáborban tetszett, hogy angol nyelven beszélgettünk, így tudtam hasznosítani az eddig tanultakat. A sport pedig azért volt hasznos, mert nyáron ellustulok, és egy kicsit újra kondiba akartam rázni magamat, ami sikerült is.

Kisebb koromban azért nem szerettem táborozni, mert nem az otthoni barátaim voltak a táborokban, illetve stresszesnek találtam a be- és kipakolást. Miután kipakoltam és beilleszkedtem, már ellazultam. Bátran elmondhatom, hogy a PT az egyetlen tábor, ahova talán a 20. táborozás után is visszamennék! Mindig újabb programmal készülnek, egyszerűen nem lehet megunni. Ráadásul nem sok táborban van ilyen jó büfé, sőt van, ahol nincs is, ezt mindenképp díjaztam, hisz napközben sokan megéheztek, köztük én is.

Nagyon durva, hogy mekkora területet foglal magába a tábor, ez nálam egy bónuszpont, mivel a több száz gyerek mind kényelmesen el tud vegyülni. PT-s táborozóként mindig az estéket vártam, hogy jöjjön az esti progi. A legjobb szerintem még mindig a szolgáltatóház. Ja és a vízi csata valami eszméletlenül jó volt! Olyan jól megcsinálták, szuper volt a zene, a hangulat, a vízi játékok. De a záróest a fénypont! Imádom, hogy milyen hangulatot tudnak varázsolni egy csettintésre! Pacsi a srácoknak, ők aztán tudják, hogyan csináljanak egy nagy show-t!

Imádtam a csapatokba, színekre osztást, hisz legalább mindenkiben napról napra élt a versenyszellem, és úgy léptünk a focipályára a mókusokkal és a csapattársainkkal, hogy mi ezt megnyerjük. Tavaly egyik este szkanderverseny volt, és összeállítottak egy fiúval. Elindult a verseny, én tudtam, hogy nem lesz esélyem, de a barátnőim ennek ellenére is mögöttem szurkoltak. A srác egy ideig hagyott nyerni, aztán mondtam neki, hogy oké, nyugodtan nyomj le, tudom, hogy direkt csinálod. Értékelem, hogy milyen aranyos volt, nem nyomta le a kezemet kegyetlenül. Egyébként még a két év alatt nem nyert soha a csapat, amiben én voltam, de ennek ellenére örülök, hogy ilyen versenyt állítottak össze. És persze a nyertes csapatnak is örülök, mivel mi ott mind láttuk, hogy a csapatok milyen sok erőfeszítést tettek bele, ami tényleg dicsérendő.

Az utolsó nap a gyászidőszaké – egyébként az is jó, de az elbúcsúzás a legszörnyűbb, akkor tudatosul bennünk, hogy el kell menni, le kell zárni az elmúlt pár hetet, és el kell köszönni az ott szerzett barátoktól, illetve a mókusoktól is persze, akikkel szintén jó kapcsolatot alakítottunk ki. Szerintem az eddigiekből rá lehetett jönni, hogy mennyire imádom és istenítem ezt a tábort. Ha nyár, akkor nyári tábor, ha nyári tábor, akkor Kecskemét, és – persze – ha Kecskemét, akkor PEOPLE TEAM.”