Egy PT-s táboroztatóval, Ricsivel készítettünk interjút.

Milyen volt az első táboros élményed?

Az első táboros élményem Szegeden a Szivárvány játszóházban volt (talán ez volt a neve), még sok-sok évvel ezelőtt, 10 éves lehettem. Egy repülőmodellező tábor volt, Gyula bácsi tartotta, aki a szegedi reptéren dolgozott, többször ki is vitt oda minket, a toronyba is felmehettünk. Ebbe a táborba több évig is jártam, és van olyan barátom onnan, akit mai napig ismerek, és tartom vele a kapcsolatot.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Ne féltsék táborozni engedni a gyermekeket több napra! Ez jót tesz nekik, és olyanok vigyáznak rájuk a táborban, akik tudják, mit kell tenni bizonyos helyzetekben. Nem lesz semmi baj. Beszéljenek a gyerekekkel, de ne minden percben, hagyják őket kibontakozni, játszani, élvezni a tábor adta örömöket.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Azt ajánlanám neki, hogy hívja fel a szüleit, beszéljen velük néhány percet. Ha ez megvolt, mindenképp beszélnék vele, invitálnám a programra, ami vagy akkor tart, vagy következik, lényeg, hogy a táborlakó figyelmét elvonjuk a honvágyról.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A közösségi tér, amikor valamilyen zenés esemény van, vagy akár csak csapatmunka, látni, hogy megy a nyüzsgés, a pörgés a táborlakók között.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Sok jó tapasztalatot, barátokat és megannyi élményt, amelyhez a táborlakók nélkülözhetetlenek. Azt várom, hogy megfelelő tájékoztatással és csapattal lehet olyan dolgokat alkotni, amelyek jól jönnek a jövőben a gyermekek számára.

Tartasz valamitől?

Tartok attól, hogy néha lustulok, bár ez, úgy érzem, hogy a jó környezet, társaság között nem lesz fellelhető.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Hogy igenis az, amit csinálok és mesteri szintre emelek, a jövőben érni fog valamit, és büszke leszek magamra; megéri a sok befektetett idő.