A tábor, ahol felhőtlenül önmagad lehetsz
Táborunk
PEOPLE TEAM tábor

Ne félj felvállalni magad! A PEOPLE TEAM szervezői már három évtizede azon vannak, hogy olyan teret alkossanak a nyári táboraikba jelentkező gyerekeknek, amely egyfajta safe place. Az egyik fiatal táboroztatóval, Mártival beszélgettünk.

Miért fontos a táborozás?

Sok új dolgot kell megtapasztalniuk a gyerekeknek, erre egy tábor a legalkalmasabb nekik. Tanulnak, önállósodnak, és új emberekkel barátkoznak. A gyerekkorban kialakított barátságok akár életre szólóak is lehetnek, ami megkönnyítheti a felnőtt éveiket.
A tábor lehetőséget ad nekik, hogy felhőtlenül önmaguk legyenek, és kibontakozhassanak.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Ha félnek is az újtól, akkor is bele kell vágni, mert csak úgy tudhatják meg, hogy milyen is valójában. Ismerkedjenek meg sok mindenkivel, és élvezzék ki minden percét!

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Ne zaklassa a gyereket minden percben, maximum este egy kis beszélgetésre. Ez fontos, mert a gyerek így önmaga tud lenni, és ha nem jut sokszor eszébe a szülő, akkor honvágy nélkül élvezi a tábort, ami egy szülőnek is könnyebbséget jelent.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Egy rendes, dolgos csapattal dolgozni, akiknek nem fáj a munka. Új élményekkel gazdagodni, és tapasztalatot szerezni gyerekkel való munkában. Remélem, olyan emberekkel ismerkedhetek meg, akikkel felejthetetlen PT-s nyarunk lehet.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Keresek neki elfoglaltságot, hogy másra koncentráljon. Vagy megkeresem a barátait, hogy közös programot csináljanak, ebben segítek nekik. Például kézműves feladatot vagy sporttevékenységet.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Programok

– Vidám légkör

– Pozitív gondolkodás

– Jó ételek

– Sok kreativitás

– Egyediség

– Munkamorál

– Sok játék

– Szórakoztató táboroztatók

– Szabadidő a barátkozáshoz

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Megtaláltam valakinek a számára legideálisabb elfoglaltságot, ahol láttam, mennyire élvezi, és ez boldogsággal tölt el, mert feldobta a napját, majd később hallottam, hogy másoknak is ajánlja, mert olyan jól érezte magát.

Tartasz valamitől?

Hogy olyan helyzetbe keveredek, ahol nem látom elsőre a megoldást a problémára, és ezzel demotiválttá válok.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Milyen előadók fogják színesíteni a délutánokat, estéket, és a gyerekek mennyire lesznek nyitottak az új dolgokra.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Mindenre elszántan képes leszek új problémákat önálló döntésekkel megoldani a jó cél érdekében.

A gyerekeknek is szükségük van társasági életre
40 cm plusz egy év alatt

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Csörög az ájfónom

Táborom
Bizonyára ti is belefutottatok már a telefonháborúba, amelyben egy félig megevett alma, egy kis űrlény…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Merj nyitni mások felé!

Táborunk
Amennyiben táborozni készülsz, nem árt, ha elolvasol előtte néhány hasznos tanácsot. Ebben egy egykori táborozó,…
PEOPLE TEAM tábor

40 cm plusz egy év alatt

Táborunk
Jártál már úgy, hogy alig ismerted meg azt, akivel előző évben összebarátkoztál egy táborban, annyira…